Törökbálint
Sportjáért Kitüntető címet elnyert Törökbálinti Életmód és Tömegsport Egyesület
../TÉTE 1998/
1998 óta töretlen népszerűségnek örvendő versenysorozat, amely a települést
körülölelő dombokon kerül
megrendezésre.
A hendikep rendszerű futás lényege: Az első lefutott
verseny után, - amikor is már szerzett egy egyéni futó idő eredményt - minden
alkalomkor az előző versenyen elért időeredménye lesz a meghatározó a következő
futásán az indulási idejének. Tehát a következő futásnál nem egyszerre
rajtolnak mindannyian, mint a versenyeken általában, hanem aki a leggyorsabb
volt, az indul legkésőbb. Aki a leglassabban teljesítette a távot, az indul
elsőként, méghozzá éppen annyi idővel előbb, mint amennyivel a győztes után ért
célba. Vagyis a korábbi teljesítményüknek megfelelően, időben eltolva rajtolnak
a résztvevők.
Rajt és Cél a DIÓSKERT - tér,
amely a 72 autóbusz végállomásától 5 perc gyaloglással elérhető. Aki
Budapestről jön, az a Kosztolányi D. térről induló, 8:00 járattal kényelmesen
kiér. Öltözési lehetőség a Táncsics M. u. 83. sz
alatt, a Művelődési Házban van.
A verseny útvonala végig
erdőben vezet, jelőlt útvonalon. A táv
Az aktuális rajt ideje, az előző futáson elért eredmények megtekinthetők
a www.hendikepweb.extra.hu honlapon a
Törökbálinti hendikep linkjén, 2009.évi eredménylista menűpont
alatt.
Aki később kapcsolódik be a
versenysorozatba, az a korábbi versenyeken mért átlagos futóidőnek: hölgyeknek
9:20 perc, uraknak 9:15 perc rajtidővel indul.
Együttműködési megállapodásunk szerint, aki a Magyar Turista Kártya birtokosa,
200.-Ft engedményt kap a nevezésnél. A Budapesti Sportiroda szintén kedvezményt
ad a TÉTE tagjainak, a BSI versenyein a nevezési díjakból, valamint a Spuri
boltban történő sporteszközök vásárlásánál.
A résztvevők az indulásért két
pontot, az egyéni csúcs megjavításáért plusz egy pontot kapnak. Azok a
versenyzők, akik a januári, illetve a decemberi versenyen indulnak három pontot
kapnak. A versenyeken legjobb időt elérő versenyző 3+1 pontot nyer. Az a
versenyző, aki a hivatalos versenynapon akadályoztatva van, de egy más napon
lefutja a távot pótlólag, és értesíti erről a rendezőket, szintén megkapja a
teljesítéséért járó pontokat, kivéve az aktuális versenynap legjobb idő plusz 1
pontját. Az elmúlt évek bizonyították, hogy a hendikep futásunk jól egészíti ki
a versenyekre való felkészülést mind az amatőr, mind pedig az élsportolók
esetében. A naptári év végén, mindenki, aki 15 pontot, vagy felett teljesített,
ajándékot kap, akik 25 pontot elértek, azok között három darab 10.000.-Ft –os sportszervásárlási utalványt sorsolunk ki.
A versenyt a Törökbálinti
Életmód és Tömegsport Egyesület, szervezi.
A versennyel kapcsolatosan a következő telefon számokon érdeklődhet:
Rózsavölgyi József 06-23/330-665, 06-20/438-5603
vagy Bogyó Éva 06-1/283-7373, 06-20/575-7516.
rojozsi44@freemail.hu ; evchris@freemail.hu
Szeretettel várunk Mindenkit,
viszontlátásra a Törökbálinti Hendikep futáson!
A TÉTE szervezői